Sebaj, Péter szeret vezetni, meg különbenis, mi az a kis 2,5 órás út, menjünk, fél7kor kéne indulni. A klímások otthonra fél4-4 körül jönnek, addigra csak befejezik.
Aha, persze. Klímásokat fél6kor kérdeztem h mégis meddig tart még, mondták háááát, estig. Mondom fél7? Ááááá, dehogy, tovább.
Na, szép, szegény kedvesem maradhat otthon vigyázni rájuk.
Mi hárman aztán fél7kor tényleg elindultunk, és nagyon ügyesen gyorsan, pedig csak 140 körül mentünk, de 9re a repcsitéren voltunk.
Tankoláskor jól megygyűlt a bajunk egy francia paraszttal, akit baromira nem zavart hogy kb 5-en állnak mögötte sorban, tankolás/fizetés után cseszett arrébbgurulni, inkább nekiállt csigatempóban (biztos túl sok csigát evett) lemosni a szélvédőjét. Behalás. Dudálás. Anyázás. Dudálás még. Csaj egy gyerekkel a kezében csunyán néz, mit képzelek én h gyerek mellett dudálok. Napersze, mit képzel a gyerek aki mellettem üvölt. :) Dudálás még. Mindegy, a paraszt úgysem megy sehova. Azért egyszer csak végzett, és végre tankolhattunk :)
A reptéren kicsit köröztünk mert közeli parkolót szerettünk volna, aztán egy kis túrórudiért visszaszaladás után lestük a kifelé jövőket lelkesen. Ugyanis kicsi lány Air France gépe röpke 25 perccel korábban érkezett mint kellett volna. Aztán rájöttünk, hogy az Austrian üzemeltette, így már érthető a gyorsaság :)
Közben megjött Korni családja is, akik jól meglepődtek rajtunk, merthogy mi persze senkinek nem szóltunk hogy megyünk. Hehe.
Na, és vééééégre megjött Korni is, szegény totál fáradtan, amolyan 21 órája úton vagyok - bucifejjel, dagadtszemekkel. Nagyonnagyon örült nekünk, nem tudta hogy megyünk, és totál meglepődtünk, és mi is nagyon örültünk neki, mert már olyan rég találkoztunk. Megfogadta hogy nem mostanában fog repülni, valamint tudatta velünk, hogy nemsokára Pestre költözik, és szüleivel ellentétben mi ennek nagyon örültünk. :)
A közös örülések, fényképezkedés, pihegés, stb után ők elmentek haza, mi meg persze ha már Bécs mellett vagyunk, mi mást csinálnánk, bementünk picit a Kaertnerstrasse-i Starbucks-ba. Juhúúúú!!!! :)
Mint kiderült, Évi még életében nem járt Starbucksban, úgyhogy enyém lehetett a megtiszteltetés hogy először megmutattam neki :)))
Ettünk-ittunk fincsiket nagyon, és bepakoltam kedvesemnek egy NewYork Cheescake-et amit nagyon szeret, ha már így kimaradt a buliból.
Nagy lelkesen indultunk vissza, ügyeskislány voltam és elsőre kitaláltam a legrövidebb útona városból, persze GPS nélkül! Aztán Nickelsdorfnál jött a meglepi. A Nickelsdorfi autópályalejáró előtt valamivel bedugulás, ácsorgás. 2 sávos pályán 3 sávban sorakozás. Minden tele német rendszámú törökökkel és románokkal, mennek haza. Na, de boldogok voltunk. Ahol lehetett furakodtunk persze, csesszékmeg ők mennek haza szabira, de mi reggel dolgozunk... Így is 1 egész órát ott ácsorogtunk. Ááááááááá. Persze elütöttük az időt, pl. barchobáztunk, bár elég érdekes módszerrel :)))
Amikor odaértünk végre a határőrhöz, ő nagyot csodálkozott hogy itt magyarok is jönnek, együttérzően ránknézett és azonnal engedett tovább az útleveleinket sem kérte el. Na végre hogy egyszer ebből is volt valahol előnyöm.
Mellesleg amilyenek ezek a vendégmunkások, hát, nem csodálom hogy itt mindenkinek megvan a véleménye mindkét ország lakóiról...
A határtól már simán jöttünk, picit álmos voltam de Évike elszórakoztatott, aztán Móvár-Győr között az álmosság is elmúlt, és úgy voltam vele hogy akármeddig elvezetnék. Na persze azért nem tettem, beértünk szépen Pestre, mindenkit hazavittem, aztán húzás haza énis. A városban nulla forgalom volt, ritka az ilyen. Fél3 kor értem haza, megnézegettem szép új légkondinkat, beborultam az ágyba, és egészen 8:15ig aludtam egy nagyot :)
Most meg itt az irodában, dolgozni kéne, és kicsit álmos vagyok még...
Jövő héten pedig valószínű meglátogat minket Korni, úgyhogy mehet a közös vacsi, és mesélhet nekünk sok szépet! :) Csak margarita ne legyen... :))))
Utolsó kommentek