beeworld

Négy sűrű, eseménydús nap a világ közepében...

Június 18. - A második napot a Szabadság-szobor meglátogatásával kezdtük. Messziről még egész kicsinek tűnt, de mellette állva azért elcsodálkoztunk. Felmentünk a talapzat tetejére, ahonnan nagyon szép kilátás van Manhattan-re, és testközelből lehet nézegetni az öböl őrét, a fáklyás nénit. Elolvastuk Emma Lazarus híres versét a talapzaton, majd áthajóztunk Ellis Island-re, ahol megnéztük a Bevándorlási Múzeumot. Érdekes tény, hogy az amerikaiak 40%-a itt érkezett bevándorlók leszármazottja. A múzeum részletesen bemutatja azokat az időket, amikor akár naponta több ezer ember érkezett zsúfolt hajókon az ígéret földjére.

Miután visszahajóztunk Manhattan-re, sétáltunk egyet a környéken - a Battery Parkban, megnéztük, hol kezdődik a Broadway, és meglátogattuk a Wall Street-et.

Egy újabb ablakratapadós buszozás után (átmentünk szinte egész Manhattan-en), megérkeztünk a Central Park nyugati részére, a 72. utcához. Itt áll a Dakota-ház, ahol egykor John Lennon lakott. Szemben vele, a Central Park szélén van a Strawberry Fields, ahol a nap bármely szakában találunk néhány gitározó-éneklő hippit, a tér közepén lévő 'Imagine' feliratú emlékmű pedig mindig ki van díszítve virágokkal. Mi is énekeltünk egyet természetesen, aztán pedig szabadidő következett. Ceci, Naoko és én megtaláltuk a Bethesda kutat (na jó, nem volt nehéz...), betermeltünk egy-egy nagy perecet, tele torokból énekeltünk nagyokat (3 törzsszámunkat - New York, New York; Imagine; Exchange Student Song), egyáltalán nem zavart hogy esetleg komplett idiótának néznek.
Kitaláltuk, hogy 10 év múlva ugyanekkor, ugyanitt. Ez 1998. június 18-án, helyi idő szerint délután 4:30-kor volt. Részemről sajnos nem jött össze a találkozó, próbáltam őket megtalálni neten, de eltűntek... :(

Június 19-ét az ENSZ (UN) központ meglátogatásával indítottuk. Hihetetlen volt élőben látni a General Assembly, és a Biztonsági Tanács üléstermét.

Ezután szabadidő következett a Rockefeller Center környékén. Hatalmasat sétáltunk a Waldorf Astoria-tól a Central Park-ig, természetesen nem egyenesen. :) Végignéztük a Fifth Avenue üzleteit, a Trump Tower-t, a Motown Cafe-Hard Rock Cafe-Planet Hollywood vonalat, végigsétáltunk a Central Park déli részén, megnéztük a Plaza Hotel-t (általában a Reszkessetek Betörőkből ismert). A többiek elfáradtak, de én azért folytattam, megnéztem a Rockefeller Center-t, "A Terasz"-on ittam 3 Dolláros limonádét (ez ott, akkor, nekem hatalmas pénz volt egy pohár limonádéért, de persze a világ közepén nem lehetett kihagyni), megnéztem kívülről a Radio City Music Hall-t, az NBC Studios épületét és a Saint Patrick's Cathedral-t.

Mivel minden lényeges épületről csomó mindent tudtam, és pontosan tudtam hogy hol, melyik sarok után mi következik, a többiek simán nem hitték el, hogy még nem jártam itt. :)

Június 20-án rögtön szabadidővel indítottunk. Greenwich Village-nél rakott ki a busz, innen néhányan elmetróztunk a World Trade Center-hez. Az épület aljában rengeteg üzlet volt, vettem is egy ruhát, ami azóta is megvan, nagyon vigyázok rá. És elkövettem a legnagyobb hibát - mivel sietni kellett vissza a megadott időre, nem tudtunk felmenni az épület tetejére. Persze azért jól körbejártuk, mikor kijöttünk az épületből és először felnéztem, nem is akartam hinni a szememnek. Odamentem mellé, megfogtam, és fényképeztem egyet felfelé. Ezen a ponton elromlott a fényképezőm. Az utolsó kép az egész útról egy olyan kép, aminek a fele el van égve (fényt kapott), de a használható felén még pont látszik a lentről hihetetlen magasba nyúló torony. Kb. olyan mint a fenti WTC linken az utolsó kép, csak nem lóg bele a másik torony. Azóta is őrzöm a képet. Papírkép, akkoriban még az volt, és most nem scannelem be. Aki érdekel, szóljon és megmutatom.

Szóval hogy miért kellett rohanni? Mert színházba mentünk, egész pontosan a Jekyl & Hyde című musicalt néztük meg, ami 2,5 óra teljes unalom volt. Végig azon puffogtam, hogy emiatt nem mehettem fel a WTC-be. Hát még 9/11 óta mennyire örülök neki, hogy eredetiben megnézhettem egy Broadway musicalt...

A színház után még volt egy kis szabadidő a Times Square körül. Hát igen, ez a világ közepének a legeslegközepe, a fényképek kizárólag azok számára adják vissza a hely lüktetését, életét, aki már járt ott. Onnan elsétáltunk az Empire State Building-hez, út közben persze bementünk a Macy's-be. Valóban hatalmas áruház, képtelenség egyszerre bejárni az egészet. Úgy volt, hogy naplementét nézünk az Empire State Building tetejéről, de a naplemente elmaradt, mert kicsit felhős idő volt. Ezen a ponton naplómból: "De a kilátás fantasztikus volt! Olyan volt, mintha álmodnék. És mint a képeken!" A nagy ámuldozás közepette kiderült, hogy a mai New York City épp 100 éves (1898-ban csatolták hozzá az akkori Manhattan-Bronx alkotta New York City-hez Brooklyn-t, Queens-t és Staten Island-et). Ennek örömére a South Street Seaport-nál tűzijáték volt, amit nem is nézhettünk volna jobb helyről, mint az Empire State Building tetejéről. Ez egy hatalmas meglepetés volt, igazán mindennek a teteje... Hihetetlen látvány volt a tűzijáték, a kivilágított WTC, és úgy az egész város, felülről. Este 9-kor pedig mind a 42-en egyszerre, teli torokból elénekeltük a New York, New York-ot és levezetésnek az Imagine-t (erre készültünk már mióta). Biztosan itt is komplett idiótának néztek minket, de ez cseppet sem zavart senkit, az egész hangulat pedig leírhatatlan volt.

Ezzel búcsúztunk New York-tól. Szomorú voltam, hogy máris megyünk, de annyira tele voltam élményekkel, hogy azt nem lehet elmondani. És persze biztos voltam benne, hogy nem most voltam itt utoljára.